MENÜ

Krisztuskereszten.ewk.hu

   

Életrajz

1948-ban, egy Mindenszenteki ködös hajnalon született, a második világháború utáni fényes szellők ideológiai viharában, a Kis-Balaton lába alatt, a Karosi hegyek árnyékában álmosan csörgedező Mosó patak partjától éppen egy versnyire, a festői környezetben, és néha álmos nyugalomban élő, ám identitására, történelmére, hitéletére, kultúrájára és sportjára méltán büszke, vasár és ünnepnapokon tűzoltó-zenekaros és cigányzenés Kiskomáromban.

      Teremtője és sorsa úgy akarta, hogy éveit és életét megossza a mára Zalakomár névre keresztelt szülőfaluja, később Zalaegerszeg, majd harminc évig második szülőfalujának tekintett Murakeresztúr, közben Budapest, és immár huszonöt éve, az eszmélés kezdete és az élete  végállomása, Nagykanizsa között.

      MÁV és Volán Forgalmi szakvizsgák megszerzése, sportvezetés, sportszervezés, népművelés, munkaügy, irodavezetés és egyéb hivatalnokoskodás, táncpedagógusság, újságírás, és valamilyen luciferi mételyként, sok-sok földi nyavalya, szenvedély, betegség, gyermeke, felesége elvesztése, temetése voltak útitársai.

      Időskorára nyolc unokával, nyolc dédunokával, s talán már egy utolsó, 2002-től 2014-ig tartó őszi szerelemmel engesztelte ki a Janus arcú sors. Idős korára egyéb betegségei mellett mozgáskorlátozottként, egyedül, a nagykanizsai Nyugdíjas Ház egyik kis lakása az otthona.

      Életét, ha szakaszokban is, de végig kísérte - nagy és végzetes szenvedélyként, az olvasás, a legtöbbször autodidakta tanulás, a mindent befogadás és megismerés, s mindezek következménye, a megtapasztalt, megélt, megharcolt emóciós és filozofikus gondolatok megfogalmazása, leírása, és közzététele. Újságíróként, szerkesztőként, szervezőként, íróként, költőként. Emberként, barátként. Férjként, szeretőként. Apaként, nagyapaként. Tanítványként és tanítóként.

      Újságíróként szerkesztette a Keresztúri Krónikát, a Monitort. Felelős szerkesztője volt a HetiMix Magazinnak, és a Dél-Zalai Civil Népújságnak. De megjelentek írásai több, zalai és országos napilapban, kulturális folyóiratban, - pl. Zalai Hírlap, Kanizsa Újság, Régiós Magazin, Pannon Tükör, Hévíz, Lyra, Kláris, Búvópatak, Magyarerő, Monitor, Tudatos Magazin, Deák + Kert, Montázsmagazin, Epreskert, Litera - Túra Irodalmi Magazin, Napi vers Magazin, Strófa Irodalmi Magazin.

Több hazai és nemzetközi, főleg erdélyi honlapokon. Pl. www.erdély.ma.ro  www.csikszentkiraly.ro

      Társ-előszerkesztője volt a húsz éve megjelenő Kanizsa Antológiának.

      Számtalan helyre hívták, hívják műsoros estre, író-olvasótalálkozóra.  Verseivel, írásaival szerepelt már pl. Zalaszabar, Zalakomár, Murakeresztúr, Miklósfa, Rédics, Liszó községekben, Gyömrő, Letenye, Csurgó, Zalaegerszeg, Hévíz, Nagykanizsa városokban ( Kiskastély, Erkel Művelődési Ház, Kodály Zoltán Művelődési Ház, Honvéd Kaszinó, Halis István Városi Könyvtár), de köteteivel többször bemutatkozott már Budapesten, a Krúdy Szalonban, a Zila Irodalmi Kávéházban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Eötvös könyvtárában és a Sashalmi könyvtárában.

      2002-ben az  interneten, a HetiMix Internetes Magazin, a Szuperinfó és a Computeria segítségével, nagysikerű, országos novella és verspályázatokat szervezett és szerkesztett. A beérkezett, és olyan kompetenciák, mint Pék Pál, dr. Ördög Ferenc, dr. Márkus Ferenc, Fa Ede, id. Lehota János, Kardos Ferenc, a Kanizsa Műhely költői által zsűrizett pályaművek főszerkesztőjeként és kiadójaként bábáskodott az így született versek és novellák antológiáinál.  Pl. Metamorfózis, Álmok, Lélekírók.

      Megálmodta, (2003) megszervezte, és vezette zalai írók és költők közreműködésével Murakeresztúron az első Szertics László Irodalmi Alkotótábort, de felelős szerkesztőként közreműködött több költészet napi, és egyéb kulturális és sport rendezvényen.

      Irodalmi kurzust vezetett hátrányos helyzetű gyerekek Múlti - Kulti táborában (2009. Nagykanizsa)

Veresei 2021 - 2022 - 2023 években érettségi tétel a Nagykanizsai Piarista Gimnáziumban. 2024-ben érettségiztek belőle.

Közel húsz éven keresztül irodalmi előadásokat, megemlékezéseket, Költészet Napi beszélgetéseket tartott, versünnepeken zsűrizett több általános és középiskolában. (pl. Szivárvány EGYMI Nagykanizsa, Piarista Gimnázium Nagykanizsa, Murakeresztúri iskola, Zalakomár Általános Iskola)

  1. év Költészet Napján a Nagykanizsai Szivárvány EGYMI Iskola tanulói Koros Zsuzsa pedagógus vezetésével az iskola udvarára felsorakozva együtt mondták el Riersch Zoltán tavaszi verseit.

A nagykanizsai Deák téri Jézus szíve  templomban telt házas jótékonysági estet, adomány gyűjtést     szervezett, szerkesztett, vezetett művészbarátaival a tragikusan árván maradt helyi Simon testvérpárnak.

Szülőfaluja, Zalakomár amatőr művészeivel több alkalommal, adventi, húsvéti zenés, verses ünnepi áhítatot varázsoltak több templomban.

Nagykanizsa - 2004, 2005, Rédics - 2006.

2022-ben a Zalakomári Somssich Antal Általános Iskola Országos Patak Napján díszvendégként tartott előadást a szülőfalu szeretetéről, a kötődésről, hazaszeretetről - komári versei ölelésében.

2024-ben a VOSZ Zala Vármegyei Prima díj Magyar Irodalom kategória győztese.

 

      Televízió szereplések:

Óbuda TV, Murakeresztúr TV Alkotótábor, Kanizsa TV. K’arc Irodalmi Magazin (2002-től többször) Zalaegerszeg TV KultúrKör Magazin

Négyszer jelölték a Magyar Kultúra Lovagja címre - 2005, 2021, 2022. 2024. években.

Huszonegy éve tagja valamilyen Nagykanizsai választási bizottságnak.

Tagja volt a Kanizsa Műhelynek, a Zalai Írók Egyesületének, és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Alapító elnöke az Aranyecset Irodalmi, Előadóművészeti, Képzőművészeti és Zenei Egyesületnek. Jelenleg is tagja a budapesti Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozói Egyesületnek, elnökhelyettese a Mozgáskorlátozottak Egyesületének. Hosszú évekig titkára volt a Takács László Irodalmi Körnek.

 

      Televíziós szereplések:

Óbuda TV, Murakeresztúr TV Alkotótábor, Kanizsa TV. K’arc Irodalmi Magazin (2002-től többször) Zalaegerszeg TV KultúrKör Magazin

 

     

Eddig megjelent önálló kötetei:

 

Néha téved a költő (2002)

Murai szél (2004)

Kicsi kéz simul s kérges tenyérhez (2005)

Petróleumlámpák árnyékában (2006)

Barackvirág ivadéka vagyok (2008)

Arcomba hajolnak a csönd ágai (2008)

Fészket raktam Jézus tenyerében (2009)

Amíg van időm (2009)

Őszi könnyek nélkül (2010)

Murától a Potyli – partig (2010)

Az idő fogságában (2012)

A boldogság hangja (2015)

Emlékeimben keresem a menedéket (2015)

A régi ház előtt esti csendben (2018)

Tűzre lobban bennem az elmúlás (2020)

Egy vagyok a végtelennel (2021)

Ha majd értem szól a harang örökül hagyom a verseimet (2023)

Mosó parti emlékek (2024)

Emlékeimből kicsorduló szavaim (2024)

Muraháti kalandozások (2025)

Egy kis pilke halhatatlansága (2026)

 

Negyvenhat antológia, közük a Kanizsa Antológia társszerzője.

A Raszter Könyvkiadó segítségével 2004 évben kiadott Minden idők csókja című antológiában Faludy György zsűrizte versét.

Írásait több nyelvre (eszperantó, német, román, flamand, lengyel) lefordították.

Megosztott Primavera – díjat kapott 2005-ben,

Mosoly – díj 2009-ben.

2008-ban Krúdy Díszoklevél.

2009-ben Budapesten a Krúdy Gyula Emlékbizottság a Kéhli Szalonban,

Krúdy Gyula egykori törzshelyének dísztermében

Krúdy díj bronz emlékéremmel tüntette ki.

2020-ban Nagykanizsa MJV Jelvénye kitüntetést kapott a polgármestertől

2022-ben Krúdy Legenda díjat kapott

2o23-ban Krúdy díjat kapott

2o23-ban Szülőfaluja Zalakomárért kitüntető díjban részesítette

2023-ban megkapta a Krúdy ezüst érmet

2024-ben a VOSZ Zala Vármegyei Prima Primisszima

Magyar Irodalom kategória nyertese

A Közönségdíj második helyezettje

 

Lexikon:

Ki kicsoda Zala megyében 2005 Who is Who Magyarországon 2010

BPH. British Publishing 2024.

Honlap:

krisztuskereszten.ewk.hu

Wikipedia Riersch Zoltán

Facebook Riersch Zoltán

 

 

Asztali nézet