Riersch Zoltán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Riersch Zoltán

Harkály, mókus, pók Séta a Parkerdőben

 

 

Csendesen hunyorog a gyengélkedő Nap.

A szeptemberi erdő majdnem halott avarját

borzolgatja az őszi szél.

Az öreg százéves pók szemfedelet sző a borzas sombokorra.

A fákon túl, a domb mögött csobolygó vízben

szomját oltja egy veréb.

Az ifjú tölgyes mélyén dagonyát keres a konda.

Fekete bundás, lomposfarkú Misi-mókus

makkot telel rejtett oduja mélyén.

A tölgy a bükk termése vadcsemege a földön.

Harkály kopog a száradó fán,

a földre hulló szürkés kéreg, betakarja a kései gombát.

A tisztás árnyékában játszadozó erdei galambok

reppenve riadnak a cserjésből kitekintő ravaszdi láttán.

Lassan leszálló alkony

jótékony ködfátyol takarót borít a fákra.

Az esti csend idilljét megtöri a távoli harangszó.

 

 

 

 

 

Riersch Zoltán

Egykor, klottgatyában

 

 

Istenem, egykor magam faragta fűzfa sípot fújva,

abroncsot karikázva, mogyorófa pilincke bottal a bütykös kezemben, fekete, térdig érő klottgatyában

indultam megváltani a világot.

A poros úton ballagó szénás szekér rúdja volt szilaj paripám.

Apró meztélábam

a rámszáradt tehénlepény bocskorától porzott.

Az est ha megjött és vecsenyére hívott az öreg harang,

benn az apró ház, apró konyháján

vacsorát duruzsolt az öreg sparhelt.

A platnikarikák közt birkózó tűzlángok

árnyat vetettek a fehérre meszelt falra.

Szemben, a korpusz alatt üldögélő Mamánk

fáradt szemében szeretet csillogott.

Lassan aludni tért az álom.

Odakinn az utcán a százkarú öreg fűz

átölelte a hunyorgó csillagokat.

Uram, köszönöm álmom boldoságát:

hetvenhat évesen aludni tért egykori boldog ifjúságom.